Focistákat toboroz a Szabás SE

A Szabási Sportegysület várja, a focizni szerető leendő játékosait!
Ha szeretnél amatőr csapatban, versenyszerűen játszani, itt a helyed!



Kapcsolat:
Horváth Viktor
06209313103

,,A sport közösséget teremt"

Továbbra is a megyei III- ban folytatja a SZABÁS SE

 

Az előző idénybe céljainkat nem sikerült megvalósítani, ezért erősen gondolkodtunk a megyei IV. osztályba való visszatérésre.
Horváth Viktor, az egyesület elnöke elmondja, hogy a tavalyi szezonban sokszor csak úgy tudtak kiállni a felnőtt csapattal, hogy az utánpótlás csapatból lett kivéve játékos. Ez miatt, többször az U-19- es csapatnak kellett létszámhiányosan felállnia. Nagyon nehéz volt lehozni a bajnokságot úgy, hogy ki ne zárják a csapatot. 
"A nyáron a játékosainkat össze kell szedni. Július végétől kezdenénk meg az edzéseket, hetente két alaklommal. Átigazolását 5 játékos jelezte, az utánpótlás csapatunkból, akik nem voltak alapjátékosok. Nagyon gondolkodtam a megyei IV- ben való indulásról, de a sajnálnám a gyerekeket, akiket még a felnőtt csapatban nem szerepeltethetnék. Bízom benne, hogy sikerül a következő szezont megfelelő létszámmal elkezdeni." - Horváth Viktor egyesület elnöke
A nevezés elfogadását az MLSZ SMI- nek még jóvá kell hagynia. Kérdéses, hogy hány csapat lesz a megyei III. osztályban, mert 2 felmenő csapat lesz és 2 csapat jelezte már, hogy nem vállalja a megyei III- as szereplést.

#SZABÁSSE #NEVEZÉS

A tizedik helyen zárta a 2021/22- es bajnokságot a Szabás SE

A 2021/22- es bajnokságban 12 csapat szerepelt. Az északi és a déli csoportok összevonásra kerültek. Tudtuk, hogy nagy kihívás lesz, mert egyik részről az utazást kellett megoldani, a másik részről, az északi csoportban, jobb kondíciókkal rendelkező csapatok voltak. Csapatunk az 5-6 helyezést tűzte ki célul, de ez sajnos nem sikerült. Alap játékosaink közül hárman-négyen folyamatosan hiányoztak és őket nem lehetett pótolni. Így, azokat a mérkőzéseket sem tudtuk hozni, amit nyerni kellett volna. Idén nekünk nem termett babér, de végigcsináltuk. A 10. helyen végeztünk és mondhatom, hogy mindenki elfáradt. Várjuk a pihenést és a lazítás melletti, tét és verseny nélküli FOCI- t. A kövezkező bajnoki nevezésnél át kell gondolni, hol folytatjuk majd. Mindenképpen nagy válaszút előtt állunk, de szem előtt kell tartanunkaz utánpótlás csapatunk érdekeit is! Bízunk bennek, hogy sikerül megtartanunk Mindenkit!

Horváth Viktor

elnök

U-19

FELNŐTT 

Meghívó

 

szabas_se_png.png

 

M E G H Í V Ó
A Szabási Sportegyesület 2022. évi közgyűlésére törvényességi észrevétel miatt

Időpont: 2022. március 09. 18 óra

Helyszín: 7544 Szabás, Szabadság u. 78.


Ezúton meghívunk a Szabási Sportegyesület közgyűlésére.


Javasolt napirendi pontok:

Napirendi pontok:

 

  • Tájékoztatás
  • Alapszabály módosítása
  • Egyebek



Amennyiben a Közgyűlés határozatképtelen, úgy megismételt Közgyűlést tartunk 2022. március 12- én 18:00-kor ugyanezzel a napirenddel, változatlan helyszínen, amely a megjelentek létszámától függetlenül határozatképes.

 

Szabás, 2022. február 9.

                                                                                             Üdvözlettel:           Horváth Viktor

                                                                                                                       Szabási SE elnöke s.k.

Téli átigazolási hírek

 

Az idei téli átigazolási szezonban, a felnőtt csapatunkba, nem érkezett senki. Az utánpótlás csapatunkban volt főleg mozgás. Eddig Jászberényi Benjámin igazolt át a Nagyatád FC- hez. Vas Barnabás, aki a Babócsától érkezett hozzánk nyáron, most a Nagyatád FC- hez igazol. Visszaigazoltuk a BFLA- tól Bödő Martint, így a támadási sorunkat tudjuk erősíteni az U19- ben.

A téli felkészülést januárban kezdtük, ahol rendre 20-25 fős létszámmal tudtunk focizni és közben kipróbálhattunk néhány játszani vágyó, új játékost is. Igy sikerült leigazolnunk Plecskó Martint, Kalányos Tibort.

Az átigazolási időszak február 14 éjfélig tart, még lehet változás, de bízunk abban, hogy kitartanak a csapat mellett.

#HajráSzabás #átigazolás #SzabásSE #hírek

 

Boldog Új Évet Kívánunk!

A SZABÁS SE VEZETŐI, SZAKMAI STÁBJA, JÁTÉKOSAI ÉS ÖSSZES DOLGOZÓJA NEVÉBEN SIKEREKBEN GAZDAG, BOLDOG ÚJ ESZTENDŐT KÍVÁNUNK SZURKOLÓINKNAK, TÁMOGATÓINKNAK!

 

"Újév. A fogadalmak időpontja, amikor hisszük, hogy reggel valami jobb és boldogabb kezdődik. Elég, ha hagyjuk, hogy hasson ránk a fizikusok és csillagászok által megállapított kezdet mágiája, lenullázzuk a számlálót, összeállítjuk a fogadalmak és eskük listáját, amelyet úgysem tartunk be. Már az újévi ebéd után rágyújtunk az első cigarettára, január közepén már nem hiszünk abban, hogy az év végére folyékonyan beszélünk angolul, a fogyókúrát elhalasztjuk "jobb időkre", a nyári szabadságra. Addig úgyis mindenki elfelejti. De ezen a kivételes újévi éjszakán még mindig úgy érezzük, hogy nemcsak új év kezdődik, hanem most kezdődik minden."

Janusz Leon Wisniewski

Megemlékezés elhunytainkról

A Szabási Sportegyesület elhunyt sportolóiról, egyesületi tagjairól és vezezőiről, szurkolóiról emlékeztünk meg. Elhelyeztük az emlékezés koszorúját és mécsest gyújtottunk értük.
✝️
Adj Uram örök nyugodalmat nekik és az örök világosság fényeskedjék nekik,nyugodjanak békében az, Úr Jézus szent nevében...
 

Sorsolás 2021/2022

EGYCSOPORTOS MEGYE III. 13 csapattal

Az MLSZ Somogy Megyei Igazgatóságának tájékoztatása szerint augusztus 22-én, vasárnap kezdődik a hosszú idő után egycsoportossá átvariált megyei harmadosztály. Az utolsó mérkőzést az őszi szezonban november 13- án játszuk. A résztvevők: Zimány, Babócsa, Berzence, Bodrog, Csokonyavisonta, Barcs, Hetes, Inke, Balatonszárszó, Osztopán, Somogyvár, Szabás, Szőlősgyörök.

A koncepció az volt, hogy ne játszunk egymással három vagy négy alkalommal, mert így könnyen unalmassá vállna a bajnokság. A 13 csapattal színvonalasabb, erősebb bajnokságot teremt a MLSZ SMI. A megyi I. ben is csak 13 csapat van, amely érthetetlen, mint ahogy az is, hogy a megyei II. ben 18 csapat szerepel.

A bajnokság számunkra nagy kihívás lesz, főleg a tavalyi évhez képest, hiszen ellenfeleink felét nem ismerjük.