Gasztronómiai Fesztivál és Éjszakai Focitorna Potonyban
Július 5-én Potonyban rendeztek Gasztronómiai Fesztivált és Éjszakai Focitornát, ahol ezúttal is a finomságok, a jó hangulat és a sport állt a középpontban. A program megszervezésének célja az összetartozás, a baráti kapcsolatok és hagyományok ápolása volt.
A Szabási Sportegyesület részéről neveztünk a tornára. Ahogy már korábban is beszámoltunk, egyedi a sportpálya, hiszen körbe van palánkozva és még a kapú felett is. Így sokkal gyorsabb a játék, valamint a kapura lövések után is van lehetőség újra próbálkozni. A tavalyi évben a harmadik helyig jutottunk.
A megmérettetésre 9 csapat nevezett. A szervezők három csoportot alakítottak ki, mi az A csoportban voltunk és miénk volt az első meccs is. A horvát Rušani csapatával kezdtünk, akiket 2:0- ra vertünk. A következő meccset a Gólvadászok csapatával játszottuk és szoros mérkőzésen 1:1- lett a végeredmény. A fent említett két csapat leikszelt egymással, így mi 4 ponttal csoportelsőként jutottunk tovább. Sajnos a következő meccseken büntetőkkel kikaptunk, így a 4. helyet sikerült elérnünk. De kárpótolt bennünket a jó hangulat, a finom ételek és italok. Csapatunk játékosa, Antal Dominik a torna legjobb játékos lett. Köszönjük Reiz Tamás polgármester úrnak a meghívást és vendégszeretetét.
Az első helyen a Kastélykert, Kastélyosdombó csapata végzett, második helyen a lakócsaiak, harmadik helyen pedig a darányiak végeztek. A rendezvény ideje alatt hagyományőrzők biztosították a talpalávalót, van, aki énekelt, mások táncoltak, az esemény igazán jó hangulatban telt.
Hajrá Szabás!