• 0
  • 1
  • 1
  • 4

Gasztronómiai Fesztivál és Éjszakai Focitorna Potonyban

Július 5-én Potonyban rendeztek Gasztronómiai Fesztivált és Éjszakai Focitornát, ahol ezúttal is a finomságok, a jó hangulat és a sport állt a középpontban. A program megszervezésének célja az összetartozás, a baráti kapcsolatok és hagyományok ápolása volt.
A Szabási Sportegyesület részéről neveztünk a tornára. Ahogy már korábban is beszámoltunk, egyedi a sportpálya, hiszen körbe van palánkozva és még a kapú felett is. Így sokkal gyorsabb a játék, valamint a kapura lövések után is van lehetőség újra próbálkozni. A tavalyi évben a harmadik helyig jutottunk.

A megmérettetésre 9 csapat nevezett. A szervezők három csoportot alakítottak ki, mi az A csoportban voltunk és miénk volt az első meccs is. A horvát Rušani csapatával kezdtünk, akiket 2:0- ra vertünk. A következő meccset a Gólvadászok csapatával játszottuk és szoros mérkőzésen 1:1- lett a végeredmény. A fent említett két csapat leikszelt egymással, így mi 4 ponttal csoportelsőként jutottunk tovább. Sajnos a következő meccseken büntetőkkel kikaptunk, így a 4. helyet sikerült elérnünk. De kárpótolt bennünket a jó hangulat, a finom ételek és italok. Csapatunk játékosa, Antal Dominik a torna legjobb játékos lett. Köszönjük Reiz Tamás polgármester úrnak a meghívást és vendégszeretetét.
Az első helyen a Kastélykert, Kastélyosdombó csapata végzett, második helyen a lakócsaiak, harmadik helyen pedig a darányiak végeztek. A rendezvény ideje alatt hagyományőrzők biztosították a talpalávalót, van, aki énekelt, mások táncoltak, az esemény igazán jó hangulatban telt.

Hajrá Szabás!

Nevezés 2024/2025

A mai nappal beadtuk nevezésünket a Somogy vármegyei III. osztályba. A szövetség összevonta a megyei II. , megyei III. utánpótlás csapatokat és így két csoportban fogják ifistáinkat versenyeztetni. Mindenki számára érdekes lesz, új kihívásokkal kell szembenéznünk, de reménykedünk, hogy így is sikerül minden meccsen kiállnunk. 

Lábodon ismét lesz futballcsapat, így a nálunk játszó játékosok bejelentették távozásukat. Így 3-4 játékossal kevesebben leszünk, reméljük sikerül pótolnunk a létszámot. Egy biztos, hogy az utánpótlás csapatunk nem aznap játszik, mint a felnőtt csapatunk, akkor onnan is tudunk játékost biztosítani. Még sok munka áll előttünk, hiszen a minden évben legnagyobb macerát jelentő sportorvosi vizsgálatokon kell túl lennünk, aztán a felkészülési időszakban az edések, edzőmeccsek megszervezése, lebonyolítása. Átigazolási időszakban jó lenne néhány játékossal erősíteni is. Mindenesetre optimisták vagyunk és bízunk benne, hogy a rajtra minden összeáll. Jelenlegi játékosállománnyal a mezőny közepét célozzuk meg. Hajrá Szabás

Újabb értékes taggal bővült égi csapatunk.

Ifj. Sári Dénes életének 36. évében, tragikus hirtelenséggel hagyott itt bennünket. Közel 20 éve tagja egyesületnünknek, bár nemrég a csukáját szögre akasztotta, továbbra is lelkesen szurkolt a csapatnak minden meccsen. Azon kevés játékosunk volt, aki nem csak lábbal, szívvel is harcolt a csapatért. Sajnos ez a szív 2024.05.31- én örökre megszűnt dobogni. Sok szép eredményt értünk el közösen és rengeteg szép emléket hagyott itt nekünk! Temetésére 2024.06.12- én 15:00- kor, a szabási temetőben kerül sor.

Fájó szívvel búcsúzik tőled csapatod!

 

Egyik csapatunknak sem ment a szezonzáró meccs

Felnőtt csapatunk a már biztos második helyen álló Berzence SE csapatát fogadta hazai pályán. Az idő és a pálya minősége is kedvező volt, sokan kilátogattak a nézőtérre. A mérkőzés kezdése után megincsak az ötödik perc körül Török Zoltánt ketten buktatják a büntető területen belül, a síp néma maradt és ezután már a többi hazai mérkőzésekhez hasonlítanám a játékot. Folyamatosan kaptuk a gólokat, nem tudtuk lereagálni a vendég együttes támadó játékát.  A félidőben már kilenc góllal vezettek. Ilyen mostanában nem történt, ennek a nézők is hangot adtak. A második félidőben már nem volt akkora iram és próbáltuk megszerezni becsület gólunkat, mely Török Zoltán tudhat magáénak.

Mérkőzés jegyzőkönyve

Az utánpótlás meccs izgalmasan kezdődött, mert folyamatosan végig támadtunk és rendre sikerült helyzetekig eljutnunk. De ahogy szokott lenni a futballban, az ellenfél szerzett vezetést az első félidőben. De nem volt veszve semmi-gondoltuk- hiszen a látottak alapján a meccs megfordítható lett volna. A 45. percben durva szabálytalanság miatt kiállították játékosunkat (5 meccses eltíltást kapott), így eggyel kevesebben lettünk. Hiába védett kettő büntetőt Jászberényi Benjámin (kapusunk), nem sikerült a játékkal foglalkoznunk és mindenki másra koncentrált. A 75. percben újra durva szabálytalanság miatt kellett megfogyatkoznunk Kiss Dominik révén (3 meccses eltíltást kapott). A csapat feladta sajnos és nem a futballal foglalkoztunk, hanem mással. Megítélésem szerint, sikerült volna győzelem, ha nagyon akarjuk.

Mérkőzés jegyzőkönyve

Ezzel a bajnokság véget ért és nagyon sajnálatos, hogy idén is elúszott a dobogó. Ez az év is tartogatott kudarcokat és sikereket egyaránt. A következő szezonban a megyei III. osztályban szeretnénk továbbra is folytatni. Reméljük sikerül a gárdát együtt tartani. /Horváth Viktor elnök/