
SPORTFEJLESZTÉSI PROGRAM 2020/2021
A Szabási Sportegyesület idén is él a TAO támogatás lehetőségével. A sportfejlesztési program elkészült. Az idei évben több negatív vátozás lett bevezetve a TAO támogatások területén, de ennek ellenére is közel 2.800.000 Ft fejlesztésre pályázhattunk.
FARSANG KUPA SZENNA
Az idén második alkalommal mérettettük meg magunkat kispályás labdarúgásban. Minden évben megrendezésre kerül a Farsangi kupa Szennán melyen először vettünk részt. A rendezvényen 13 csapat mérte össze erejét, 3 csoportban. Mi a B csoportba kerültünk besorolásra, melyben 4 csapat volt. A CD Box, Szabás, Maker Autó, KékGallérosok.

Első meccsünket a Maker Autó csapata ellen játszottuk. Nagyon nehezen kezdtünk, bemelegítés nélkül vágtunk neki. Nehéz volt felvenni a ritmus, de végig hajtottuk tisztességgel a meccset. Győzni sajnos nem sikerült, 2 gólos különbséggel kaptunk ki és vártuk következő csapatot.
A második meccset a KékGallérosokkal játszottuk. Mindjárt az elején kaptunk kettő gólt és úgy éreztük, hogy ezt a mérkőzést is elveszítjük, de egyre inkább dolgoztuk le a hátrányt. Kiegyenlítettünk és átvettük a vezetést is, majd az utolsó néhány percben bebiztosítottuk a győzelmet, így 5:3- ra nyertünk.
KékGallérosok- Szabás (videó részlet gólról)
A következő meccset hozni kellett, hiszen kieső helyen álltunk. A kaposvári kispályás bajnokságban évek óta játszó CD Box csapata ellen léptünk pályára. Hamar ki jött a két csapat közötti különbség, sok helyzetet kialakítottak ellenünk, amelyet rendre értékesítettek. Mi is szereztünk 4 gólt, de a rutinosabban, eredményesebben játszó ellenfelünket megszorongatni sem tudtuk, így 11:4- re kaptunk ki, mellyel a továbjutás sem sikerült.
A célunkat elértük, hiszen jól éreztük magunkat, tapasztalotak gyűjthettünk. Sikerült összejönni egy hétvégi focira és megnézhettük, mennyit is érünk. A hibák, amik előjöttek megbeszéltük és a jövőben arra örekszünk, hogy nem kövessük el.
Horváth Viktor
ÁTIGAZOLÁSI HÍREK
Az téli átigazolási időszak idén 2020.01.15-2020.02.14- ig tart. Ezen időszak alatt egyesületünkhöz 4 átigazolni szándékozó játékos érkezik. Klubbunk szem előtt tartja az utánpótlás nevelést és a saját nevelésű játékosok felnőtt csapatban való szerepeltetését. A csapatból 1 játékos igazol el a Kaposvári Rákóczi BFLA- hoz.
Erkező játékosok:
- Török Zoltán (Nagyatádi FC)
- Orsós József Dávid (Nagyatádi FC)
- Farkas István (Nagyatádi FC)
- Gyergyák Miklós János (Lábod MEDOSZ SE)
- Malkó Richárd Dominik (Szabadidő SE. Somogyjád)
Távozó Játékos:
- Bödő Martin (Kaposvári Rákóczi BFLA)
Az utánpótlás csapatunkat, valamint a felnőtt csapatunkat is tudtuk erősíteni. Remélhetőleg sikeres lesz a felkészülés és el tudunk mozdulni a sereghajtó helyről.
VENCEL KUPA 2020
Idén huszadik alkalommal került megrendezésre a Vencel Kupa sorozat a Nagyatádi Városi Sportcsarnokban. 16 csapat nevezett és négy csoportban bonyolították le a versenyt. A mérkőzéseket palánkra és 5x2 es kapukra játszották. A csoportokból az 1-2 helyezett jutott tovább. A megmérettetésre 9 játékos állt össze (Antal Dániel, Antal Dominik, Török Zoltán, Szabados János, Horváth Viktor, Kovács Barnabás, Németh Máté, Völfinger Milán, Németh Máté). Az elmúlt években nem sikerült a továbbjutás a csoport selejtezőkön, de minden évben pozitívan, nagy lelkesedéssel vesszük fel a harcot, a magasabb szinteken focizó csapatok ellen.
III. csoport beosztás
- Lapuissauce (PVSK)
- Old Gold
- Kadarkút 1
- Szabás SE
A csoportbeosztás láttán, gondoltuk lejátszuk becsülettel a meccseket és irány haza. DE az első mérkőzésen 4:1- re vertük a Kadarkut 1 csapatát, amely nagy erőt és lelkesedést adott a csapatnak.
A következő meccset a Lapuissauce csapatával játszottuk. Folyamatosan nyomás alatt tartottak bennünket. Jól összeszokot társaság volt, akik egyébként a kupát is megnyerték, mint utólag kiderült. Nem sikerültek a támadásaink és a védekezés is nehéz volt ellenük, így 5:0- vertek el bennünket. Nem sokat szomorkodtunk, hiszen azonnal (pihenés nélkül) kezdődött a következő meccs az Old Gold csapatával.
A meccset nagyon koncentráltan kezdtük, hiszen ha kikapunk mehetünk haza. Próbáltuk a támadásokat gyorsan, pontosan felépíteni. A védekezést szinte végig fegyelmezetten elvégeztük. Sikerült gól szereznünk, mellyel nagyobb lett a nyomás a kapunkon. Az utolsó percekben is volt két ziccere az ellenfél csapatának, de a kapusunk bravúrral hárított. Nagyon nagy öröm, továbbjutottunk (ilyen még nem volt az évek alatt)
Az összesítés szerint a Segesd SE csapatát kaptuk meg a legjobb 8 csapat közül. Bizakodóak voltunk, hátha sikerül a bravúr és bejuthatunk a legjobb 4 közé. A második percben már vezetést szerzett a Segesd csapata és folyamatosa támadtak. Hiába jutottunk el többször a kapuig, sajnos nem sikerült a gólszerzés, csak a 12. percben Kovács Barnabás szép góljával. Pontrúgásokból veszélyeztettünk néhányszor, de ez ide kevésnek bizonyult. Csapatunk 1:4 es vereséget szenvedett és kiestünk.
Nagyon jól éreztük magunkat! Tapasztalatokkal gazdagodva és pozitívan, emelt fővel hagytuk el helyszínt. Köszönjük azoknak, akik elkísérték csapatunkat és szurkoltak, bíztattak bennünket!
ATÁDHÍR BESZÁMOLÓJA (CIKK)